Tilos Rádió

Tilos Rádió

1 Favoriten 719 Hit

Aufgrund der neuesten Updates können Sie dieses Radio nicht mehr mit Ihrem Browser hören. Bitte klicken Sie auf das Symbol unten, um mit dem unterstützenden Player weiterzuhören!

A Tilos Rádió egy budapesti nonprofit rádió. A műsorkészítők a legkülönbözőbb polgári foglalkozásúak, talán éppen újságíróból és médiaszakemberből van köztük a legkevesebb. A rádió hallgatottsága pontosan nem ismert, de az elmúlt években több rádióhallgatási szokásokat vizsgáló közvélemény kutatásba is bekerült a Tilos Rádió. Ennek alapján a Tilos hallgatottság folyamatosan emelkedik és napi szinten 30 000 hallgatóval, havi szinten pedig 100 000-nél is több egyedi hallgatóval rendelkezik.
A műsorok zöme a hallgatói részvételre épül, a szerkesztés szerves eleme a betelefonálók és a műsorkészítők közötti aktív együttműködés. Ez nemcsak az interakciót tartalmi elemként használó, beszélgetős műsorokra igaz, hanem a tematikus magazinokra és a zenei műsorok egy részére is. A hazai médiagyakorlatban korábban szokatlan részvételi rádiózást a Tilos honosította meg Magyarországon. A teljesen nyitott, kötetlen interaktivitás teremti meg azt a médiában ismeretlen helyzetet, amelyben egy-egy hallgató éppen úgy lehet a műsor sztárja, ahogyan a műsorvezető. A Tilos Rádióban a hallgató nem feltétlenül passzív célszemélye a programoknak, hanem többnyire lehetősége van a műsorok irányának aktív alakítására, bár természetesen nem a műsorvezetővel azonos szinten. Minden hétköznap 19:30-as kezdettel esti mese hallható a rádión. A hangjátékszerű meséket a rádió műsorvezetői, zenészei, hallgatói és technikusai készítik. A Tilos Rádió műsorpolitikájának egyik fő ismertetőjegye a zenei sokszínűség. Alapelvük, hogy olyan előadóknak és irányzatoknak adnak helyet a legváltozatosabb stílusokból – az experimentális műfajoktól a világzenén és jazz-en át a legfrissebb tánczenéig –, amelyek máshol nem hallhatóak.
Höre Tilos Rádió auf deinem Handy!
Get it on Google Play Get it on App Store
Ähnliche Radios

Die kostenlose App herunterladen

Höre 100 000+ Live-Radiosender um die Welt, On-Demand-Inhalte wie Podcasts & Sendungen - egal wo du gerade bist es ist mit dir.

Get it on Google Play Get it on App Store